“Békét teremtő magány” képzőművészeti pályázat
Petőfi Kulturális Ügynökség 2023
Kronavetter Zsófia, Alkér Katalin
Szent Gellért csészéje egy elképzelt tárgy, mely a szent magányának néma kísérője volt. A Bakony erdeinek rengetegébe csak néhány, elengedhetetlenül szükséges használati tárgyat vitt magával, ezeknek egyike az agyagból formált, tűzben égetett edény volt. Nem különbözött ez a csésze más csészétől, ahogyan Szent Gellért természetben töltött napjai sem különböztek egymástól. Hétköznapi rítusai mégis elképzelhetetlenek lettek volna a csésze nélkül. Ebből ivott minden nap; vizet, a cellája melletti kútból, vagy teát, a körülötte sarjadó növényekből. A galagonya és a hársfa virágát, vadrózsa termését, a citromfű levelét tarisznyájába szedte és cellája padlásán megszárította. Belőlük és más gyógyító növényekből készített forrázatot.
Gellért nem kímélte magát bakonybéli elvonulása során. A böjt, a munka és a virrasztások közepette fontos volt számára az a bensőséges, gyógyító melegség, amelyet akkor érzett amikor ajkához emelte csészéjét. Két kezébe véve finoman hangolódott imára lelke, hogy hálát adjon Urának.
Amikor a csészébe felülről belenézett, mintha egy kútba, a lélek mélységes mélyére tekintett volna. Gondolatai olykor elidőztek a kör formájának végtelen tökéletességén. Felidézte gyermekkorának emlékeit a szentély fölé emelkedő kupolákról. A víz felszínén, mint egy csendes tóban, kirajzolódott a magasságos égbolt képe. A csésze külső felülete, akár a bakonybéli táj lankái, amelyet kezével, csukott szemmel is tapintani tudott.
A szemlélődés során figyelmét nem terelte el a külvilág zaja, így Gellért magányában minden érzékszervét belső világa felé fordíthatta. Kis béli cellájában teljes valójában tárult fel előtte a Teremtés csodája. Felismervén benne saját teremtett voltát, maga is heves tűzzel fogott az alkotáshoz.